Fiatalok haltak meg az éjszakai balesetben

2016. 02. 28., v - 10:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hárman vesztették életüket a 47-es számú főúton Derecske és Berettyóújfalu között.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2016. február 27-én 21 óra 30 perc körüli időben egy külföldi honosságú járműszerelvény haladt a Debrecen irányából Berettyóújfalu irányába a 47-es számú főúton, amikor a 32-es kilométer szelvénynél – eddig tisztázatlan okból – a pótkocsi hátsó kereke levált a tengelyről és nekicsapódott egy Debrecen irányába tartó személygépkocsinak.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a személygépkocsi vezetője ennek következtében elvesztette uralmát járműve felett, átsodródott a menetirány szerinti baloldalba és frontálisan ütközött egy kamionnal.

Az ütközés következtében egy 28 éves, egy 25 éves és egy 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg egy 28 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a baleset pontos körülményeit.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.