Rossz embert fenyegetett baltával egy férfi Magyarcsanádon

2016. 03. 13., v - 08:33
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vélt sérelmét akarta megtorolni, de eltévesztette a címet.

A nyomozás eddigi adatai alapján 2016. március 12-én 21 óra 10 perc körüli időben egy 27 éves román állampolgárságú férfi megjelent Magyarcsanádon, a Széchenyi utca egyik házánál. Egy 80 centiméter nyélhosszúságú baltával megfenyegette az ott lakó nőt. Amikor a sértett beszaladt a házba, a baltával a lakóház két utcai redőnyözött ablakát betörte.

A Makói Rendőrkapitányság járőrei a bejelentést követően előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. M. I.-t. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Azzal védekezett, hogy egy korábbi vélt sérelmét akarta megtorolni, de rossz házhoz ment, így a baltával nem haragosát fenyegette meg.

A 27 éves román állampolgár ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Makói Rendőrkapitányságon. A rendőrség ellene szabálysértési eljárást is kezdeményezett, mivel ugyan vezetői engedéllyel nem rendelkezik, autóval közlekedett Magyarcsanádon. Szabálysértési eljárás indult az ellen a férfi ellen is, aki bár tudta, hogy a gyanúsított nem rendelkezik érvényes okmánnyal, mégis átengedte neki a jármű vezetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.