A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra szerda hajnalban a Vasmű út egyik lakásából
érkezett jelzés azzal kapcsolatban, hogy az ott lakók az ajtajuk előtt motoszkálást
hallanak. A járőrök azonnal ki is mentek a helyszínre, ahol a lépcsőházban egy
27 éves dunaújvárosi fiatalembert ellenőrzés alá vontak. A nála lévő hátizsákból
27 darab réz névtábla, valamint 4 darab kopogtató kilincs került elő. Így a férfit
a rendőrök - ezek elszámoltatásával kapcsolatban - előállították a kapitányságra.
Mint, ahogy azt vallomásában elmondta, vagy hat lépcsőházban járt aznap éjszaka,
mire összegyűjtötte a több, mint két tucat névtáblát. Mindegyik házban a tizediken
kezdte, és haladt lefele a földszintig. Csak azokat a táblákat szedte le, amik
rézből voltak, és könnyen le tudta őket szerelni, nem több, mint egy perc alatt.
Amik nehezebben mentek, azokkal nem foglalkozott.
Szándéka az volt, hogy az eltulajdonított kis rézlapokat színesfémtelepen leadja,
hogy pénzhez jusson. Kisebb tartozását szerette volna ebből rendezni. Tervét azonban
a rendőrök meghiúsították.
A 27 éves, büntetett előéletű férfivel szemben folyamatban van az eljárás. A
Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egyelőre a sértettek beazonosításán, illetve a
pontos kárértékek megállapításán dolgozik.
Székesfehérvár, 2010. július 29.
Németh – Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő