Az autóbuszok közúti közlekedésének ellenőrzésére kiterjedő TISPOL akció során
a fejér megyei rendőrök az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a Pákozdi
pihenőhelyen ellenőriztek csütörtökön délután.
Ennek során állítottak meg egy Iveco autóbuszt, melynek összesen 48 utasa volt,
köztük többségében gyerekek.
A jármű és a sofőr ellenőrzése során a gépkocsivezető a rendőröknek sem forgalmi
engedélyt, sem menetlevelet, sem a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott engedélyt,
sem belföldi személyszállító igazolványt átadni nem tudott, valamint a menetíró
készülékben lévő 24 órán túl semmiféle igazolást nem tudott átadni az elmúlt 28
nap során végzett tevékenységéről. A vezetői engedélye ellenőrzése során kiderült,
hogy annak orvosi érvényessége 2008. decemberében lejárt.
Az autóbusz további ellenőrzése során a rendőrök azt is megállapították, hogy
a járművön lévő forgalmi rendszámot egy Ikarus buszra adták ki, ami a sofőr feleségének
tulajdonában van. Kiderült, a hatósági jelzést a buszsofőr szerelte fel az általa
vezetett autóbuszra – ami szintén a feleség tulajdona - tekintve, hogy annak műszaki
érvényessége 2008. júliusában lejárt, és azt 2010. februárban hat hónapra kitiltották
a forgalomból.
A rendőrök így az autóbuszról az utasokat leszállították, a gyerekek és kísérőik
továbbszállítására intézkedés történt.
A 48 éves dabasi férfivel szemben az egyedi azonosító jel meghamisítása miatt
büntetőeljárás, míg a többi szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárás
indult.
Székesfehérvár, 2010. július 30.
Németh – Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő