2010. szeptember 9., csütörtök
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata
2009.11.26. csütörtök 13:46

Fejér megye rendőri vezetésében megfogalmazott igény van a nyilvánosság széles körű tájékoztatására, a rendőrség és a társadalom közötti interaktivitás megteremtésére. Ez a helyi, illetve országos írott és elektronikus médián keresztül közvetlenül, az önkormányzati testületek, országgyűlési képviselők, civil szerveződéseken keresztül közvetett csatolással történik.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében 1997. január elsejétől van profiltiszta sajtóreferensi status. Jelenleg két fő főállású munkatárs tölti be a beosztást a Hivatal alárendeltségében, közvetlen főkapitányi irányítás mellett, azonos hatáskörrel.

 

 

 

 

 

 

 

R. Szabó Ágnes  1997. júniusától végzi a megye rendőrségi kommunikációját. 2003. decemberében a MÚOSZ Bűnügyi Újságíró tagozata sajtódíját vehette át. 2004-ben a Magyar Távirati Iroda belső értékelése alapján Az év szóvivőjévé választották, és ugyanebben az évben a belügyminiszter tárgyjutalmat adományozott részére. 2007-ben a Magyar Szóvivők Egyesülete által alapított Szavak Embere díjat kapta.    

 

 

 (Elérhetősége: +36/30-698-3962)

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Németh-Kész Mónika rendőr százados 2003. január óta tölti be a főkapitányság sajtóreferensi beosztását. 2006-ban belügyminiszteri tárgyjutalmat kapott. 

 

 

(Elérhetősége: +36/20-210-4082)

 

 

 

 

 

 

 

A két munkatárs rugalmas munkarendben dolgozik, a munkaidőn túl heti váltásokban tartanak sajtóügyletet. A Sajtószolgálat munkatársai összesen 85 szerkesztőség 131 képviselőjével tartanak közvetlen kapcsolatot. A média részéről történő visszajelzések szerint a szóvivőkkel történő együttműködés gördülékeny, közvetlen.

 

A Sajtószolgálat munkatársai munkaidőben a 22/541-632-es telefonszámon érhetők el.

e-mail címük: sajto.fejermrfk@fejer.police.hu