Székesfehérvár hazánk egyik legnagyobb, Közép-Kelet Európa egyik legősibb és
legnagyobb múltú városa, földrajzi elhelyezkedése miatt egyúttal a „Dunántúl Kapujának” is nevezik. Mára a Közép-Dunántúli régió („Királyi régió”) „pólus-központja” Veszprémmel közösen. A Budapesti agglomeráció peremén, valamint a Budapest -
Velencei tó – Balaton idegenforgalmi főirányban az első jelentős nagyváros. Fejér megye központja, kistérségi központ, közúti
és vasúti csomópont. Budapest 56 km (30’), Dunaújváros 50 km (50’), Veszprém 45
km (40’), Balaton – Siófok 45 km, a Velencei tó a várostól 15 km-re helyezkedik
el. Lakóinak száma: (2007. évi adat) 101.600 fő. Területe: 120 km2. Gazdasága, kereskedelme, közlekedése, idegenforgalma, valamint tőkevonzó képessége
jelentős és kiemelkedő. Fejlődése a rendszerváltás óta töretlen és dinamikus.
Ezt a fejlődést támogatják - sajátos eszközeikkel – a rendvédelemben résztvevő
szervek és személyek a közrend- és közbiztonság napi garantálásával. Mindezt közhatalmi szolgáltatásként igénylik az önkormányzatok, a vállalkozások és a lakosság, ezért a helyi rendvédelemben
résztvevő szervek is, de főleg a rendőri szervek kompetenciaként kezelik a közrend-közbiztonság
és a közlekedésbiztonság garantálását.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság (továbbiakban: FMRFK) közvetlen alárendeltségében
működő helyi hatáskörű bűnmegelőzési, bűnüldözési, közigazgatási, és rendészeti
feladatokat ellátó állami, fegyveres, rendvédelmi szerv, amely a Rendőrségről
szóló 1994. évi XXXIV. évi törvényben (továbbiakban: Rtv.), a fegyveres szervek
hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvényben
(továbbiakban: Hszt.), a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.
törvényben (Kjt.), a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. XXIII. törvényben
(Ktv.), valamint e törvények végrehajtására kiadott jogszabályokban és az állami
irányítás egyéb jogi eszközeiben meghatározottak szerint működve a közbiztonság
és a belső rend védelme érdekében ellátja a hatáskörébe tartozó és utalt feladatokat.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság (továbbiakban: Rendőrkapitányság) a FMRFK
önálló feladatkörrel felruházott helyi szerve, azonban nem költségvetési szerv,
önálló gazdálkodást nem folytat.
A Rendőrkapitányság illetékességi területén nyomozó-, szabálysértési és közigazgatási
hatóságként, továbbá rendészeti jogkörében a Rendőrség hatáskörébe utalt ügyekben
a jogszabályokban meghatározottak szerint jár el.
A Rendőrkapitányság bűnmegelőzési, bűnüldözési feladatkörében:
a) büntetőeljárásban nyomozó hatósági jogkört gyakorol, titkos információgyűjtő
tevékenységet végez,
b) végzi a körözési tevékenységet,
c) bűnmegelőzési és áldozatsegítői tevékenységet folytat,
d) a bűnözés okainak és körülményeinek feltárásával és értékelésével kapcsolatos
feladatokat lát el.

A Rendőrkapitányság rendészeti feladatkörében:
a) ellátja a közterületi szolgálattal kapcsolatos feladatokat,
b) objektumőrzési, vonatkísérési és más biztosítási feladatokat lát el,
c) végzi az előállítottak és a rendőrségi fogdában fogvatatottak őrzését,
kísérését,
d) ellátja a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényekkel kapcsolatos
feladatokat,
e) ellátja a közlekedés rendjével kapcsolatos hatáskörébe utalt feladatokat,
f) biztosítja a folyamatos baleseti helyszínelői tevékenység ellátását,
baleset-megelőzési feladatokat végez,
g) értékeli és elemzi a közbiztonsági, közlekedési helyzet alakulását,
h) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol,
i) ellátja a külföldiek ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
j) szervezi és végrehajtja a minősített időszaki feladatokat, egyes honvédelmi
és ország-mozgósítási, katasztrófavédelmi feladatokat, közreműködik a rendkívüli
intézkedések végrehajtásában.
A Rendőrkapitányság közigazgatási hatáskörében
a) ellátja a fegyverekkel, lőszerekkel, lőterekkel, pirotechnikai termékekkel
kapcsolatos hatósági feladatokat,
b) ellátja a közúti közlekedési bírság kiszabásával kapcsolatos hatósági
feladatokat,
c) ellátja a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint
magánnyomozói tevékenységgel kapcsolatos feladatokat,
d) lefolytatja a figyelmeztető jelzés felszerelésére és használatára vonatkozó
eljárást,
e) ellátja az eltűnt személyek felkutatását és a rendkívüli halálesetek
kivizsgálását.
A Rendőrkapitányság feladatainak ellátása során együttműködik az állami és önkormányzati
szervekkel, a társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel, az állampolgárokkal, civil
és kisebbségi szervezetekkel, valamint a külföldi és nemzetközi rendvédelmi szervekkel,
biztosítja a feltételeket, ha jogszabály a Rendőrség közreműködésének igénybevételét
más hatóság, vagy hivatalos személy számára lehetővé teszi.
A Rendőrkapitányság állománya a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 62/2007.
(XII. 23.) IRM rendeletben meghatározott szolgálati tagozódás (szolgálati ágak,
szolgálatok és szakszolgálatok), illetve szolgálati formák szerint szervezve látja
el feladatait.
A Rendőrkapitányságon SERVQUAL módszerrel folyamatosan végeznek ügyfél és munkatársi elégedettség mérést. Az
ügyfelek elégedettségi indexe tendenciájában folyamatos, kismértékű javulást mutat.
Külső szervezet segítségével az ISO 9001:2000 Minőség Irányítási Rendszer fenntartásával folytatják munkájukat. A minőségügyi mutatók figyelemmel kísérése
kapcsán havi bontásban vizsgálják a reagálási idő alakulását, negyedéves bontásban
a fluktuációs hányados mértékét, féléves bontásban a panaszhányados alakulását.
A Rendőrkapitányság működési területe: 1.467,23 km2
Illetékességi területen található települések száma: 31, ebből 3 város
Település neve
Székesfehérvár
Aba
Csór
Csősz
Iszkaszentgyörgy
Lovasberény
Moha
Pátka
Sárkeresztes
Sárszentmihály
Seregélyes
Soponya
Szabadbattyán
Tác
Úrhida
Zámoly
Polgárdi Rendőrőrs:
Polgárdi
Füle
Jenő
Kisláng
Kőszárhegy
Lepsény
Mezőszentgyörgy
Nádasdladány
Sárkeszi
Enyingi Rendőrőrs:
Enying- Balatonbozsok
Dég
Lajoskomárom
Mátyásdomb
Mezőkomárom
Szabadhídvég
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság szervezeti felépítése