A Szivárvány Misszió Alapítvány képviselője 2008. június 9-én bejelentést tett
a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, miszerint a szervezet 2008. július 5-én 15
órától felvonulást kíván tartani Budapesten az V., Erzsébet térről indulva a József
Attila utca - Andrássy út – Oktogon - Kodály körönd - Dózsa György út – Benczúr
utca útvonalon a Felvonulási térig.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendezvény megtartását az 1989. évi III. törvény
alapján megtiltotta tekintettel arra, hogy a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát 2008. június 12-én visszavonta, tekintettel arra, hogy a gyülekezéshez való jog és a szabad véleménynyilvánításhoz
fűződő társadalmi érdek biztosítása prioritást élvez.
A Szivárvány Misszió Alapítvánnyal ismételten megindult egyeztetések lehetőséget
biztosítanak a közlekedés forgalomszervezéssel történő zavartalan biztosítására.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a fővárosban zajló útépítési és felújítási munkálatok
közlekedési nehézségeket okoznak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bejelentések
elbírálása során mérlegelni köteles ezen körülményeket, ezért kérjük, hogy a tervezett
rendezvények helyszínének megválasztása során a bejelentő a megváltozott közlekedési
helyzetet vegye figyelembe!
BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY