A román határőrizeti szervek értesítése alapján 3 iraki állampolgárságú határsértő
került elfogásra.
Tegnap hajnalban a román határőrök értesítették a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltséget,
hogy 3 fő ismeretlen személy mozgását észlelték, amint illegálisan átlépik az
államhatárt. A határrendészek rögtön megkezdték a kérdéses terület lezárását,
kutatását, értesítették a Makói Rendőrkapitányság ügyeletét.
Három irakinak sikerült eljutni Apátfalváig, ahol a szolgálatban lévő körzeti
megbízottak Apátfalva Makói kijáratánál elfogták őket. A határsértők semmilyen
iratot nem tudtak átadni személyazonosságuk és állampolgárságuk igazolására, Magyarországon
való tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért előállításra
kerültek Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre. Meghallgatásuk során kiderült,
hogy iraki állampolgárok, akik elmondták, hogy Németországba szerettek volna eljutni
munkavállalás céljából.
Az idegenrendészeti eljárást követően átadásra kerültek a román határőrizeti
szerveknek.
CSONGRÁD MRFK SAJTÓSZOLGÁLATA