2006. július 30-án 17.30 órai kezdettel került megrendezésre a Diósgyőri FC-Újpest
FC Arany Ászok NB I. bajnoki labdarúgó mérkőzés, melyet több mint háromszáz rendőr
és határőr biztosított. A mérkőzésre körülbelül 6000 néző volt kíváncsi, ebből
mintegy 400 vendégszurkoló, akik már kezdettől fogva agresszívan viselkedtek.
A Tiszai pályaudvarra megérkező vendégdrukkereket megérkezésük után rendőri kísérettel
két külön járatú autóbusz szállította a helyszínre, melyekben már az odaúton kárt
tettek. Az egyiknek a bal hátsó ablakát, a másiknak a vezetőfülke ajtó ablakát
törték ki. A meccset így 10 újpesti szurkoló már nem tekinthette meg, mert rongálás
miatt előállításra kerültek a Miskolci Rendőrkapitányságra.
A mérkőzés ideje alatt különösebb rendbontás nem történt, azonban a vendégek
veresége után a visszaúton elszabadultak az indulatok és az elkeseredett drukkerek
módszeresen elkezdték szétszedni és megrongálni az őket szállító járműveket. Ennek
eredményeképpen a biztosítás parancsnoka utasítást adott a két autóbusznyi szurkoló
rendőrkapitányságra történő előállítására.
Eközben a stadion körzetében a hazai szurkolók és a rendezők között alakult ki
feszültség amit rendőrségi sorfallal sikerült lecsillapítani, illetve a résztvevőket
szétválasztani. Testi kényszer vagy egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására nem
került sor.
A kapitányságra előállított újpesti szurkolók elszámoltatás után erős rendőri
felügyelettel a Tiszai pályaudvarra gyalogoltak, ahonnan a miskolci rendőrök Füzesabonyig,
majd a REBISZ bevetési csoportjai kísérték őket.
Az intézkedés során több, mint 200 fő lett előállítva, ebből két országosan körözött
személy is horogra akadt. Személyi sérülés nem történt, a két autóbuszban kb.
300.000 Ft anyagi kár keletkezett.
A Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen csoportos garázdaság bűntette
és más bűncselekmények miatt indított eljárást.
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A 2006-2007. évi NBI-es futballidény nyitómérkőzésén városunkban a DFC 17.30
órakor az Újpest csapatát fogadta.
A jó hangulatú mérkőzést körülbelül 6000 néző tekintette meg, közöttük mintegy
400 vendégszurkoló.
Azokat az Újpestieket, akik vonaton érkeztek, a pályaudvarról szoros rendőri
kísérettel a DFC vezetése két általuk bérelt autóbusszal szállíttatta a stadionba,
majd a mérkőzést követően vissza a pályaudvarra.
A meccset tíz Újpesti már nem tekinthette meg, mert a busz megrongálása miatt
előállításra kerültek a kapitányságunkra.
Az 1-0-s vereséget az újpesti drukkerek elkeseredetten fogadták. A visszaúton
a buszokon már elszabadultak az indulatok, az utasok az ablakokat kirugdosták,
módszeresen elkezdték szétszedni a járműveket, az éppen megszerzett darabokat
pedig kidobálták.
Ekkor a biztosítás parancsnoka – a város rendőrkapitánya – utasítást adott, hogy
a két busz nem a pályaudvarra, hanem a kapitányság udvarára kell, hogy érkezzék.
Ezt követően 19.30 óra körüli időben 258 személy előállítására került sor. A rendőrség
által készített videofelvételek felhasználásával, tanúk segítségével megkezdődött
az elkövetők beazonosítása. A személyazonosságok tisztázása során két körözött
személy is horogra akadt. Végül kettőjük kivételével 23.05 órakor valamennyi vendégszurkoló
– komoly rendőri kísérettel – vonattal elhagyta városunkat.
Az események során személyi sérülés nem történt.
A Miskolci Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntette és rongálás miatt
ismeretlen elkövetőkkel szemben indított büntetőeljárást.
Kapitányságunk sajnálja és nem érti, hogy ma Magyarországon egy sporteseménnyel
miért jár együtt rendszeresen a szurkolói erőszak. Városunk nyugalmát azonban
emiatt a jövőben sem fogjuk engedni felborítani.
Miskolci Rendőrkapitányság