2010. szeptember 3., péntek
Csoportos garázdaság Enyingen (Fejér megye)
2009.02.15. vasárnap 13:05

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indított büntetőeljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a szombat este Enyingen történt eset kapcsán…

 

 

Február 14-én este 19 óra 30 perckor érkezett a jelzés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére, miszerint Enyingen, az AGIP benzinkúton egy 15-20 főből álló társaságot ismeretlen személyek megtámadtak.

 

 

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megállapítást nyert, hogy az este folyamán kb. hat-hét gépkocsival érkezett egy társaság az enyingi AGIP benzinkútra. Az itt lévő személyek 19 óra 30 perc környékén arra lettek figyelmesek, hogy a benzinkútra érkezik több személygépkocsi. Az ő elmondásuk alapján az ismeretlenek támadólag léptek fel velük szemben, ezért ők védekezni kezdtek. 

 

 

A történteket rögzítette egy tv stáb, akik mással kapcsolatban éppen forgatni voltak a Fejér megyei településen. Az általuk rögzített felvételeket a fejér megyei nyomozók lefoglalták, mely alapján azonban kiderült, hogy a benzinkúton tartózkodó társaságot senki nem támadta meg. Az oda érkező mintegy hat-hét gépkocsi csak megállt a töltőállomáson. Az ott tartózkodó személyek azonban a benzinkút shopjából különböző italokat kezdtek el az oda érkező gépkocsik felé dobálni. Az autóban tartózkodó személyek azonban ekkor menekülőre fogták, és távoztak a helyszínről. Személyi sérülés nem történt, de arról egyelőre információval nem rendelkezünk, hogy a gépkocsik rongálódtak-e a bűncselekmény során, mert a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon a sértettek ez idáig nem jelentkeztek.

 

 

A lefoglalt felvételek alapján a fejér megyei nyomozóknak sikerült rekonstruálni az eseményeket, és beazonosítani az elkövetőket. Eddig hét férfi került előállításra a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra. Velük szemben csoportos garázdaság bűntett elkövetése miatt indult meg a büntetőeljárás. Jelenleg mindegyikük bűnügyi őrizetben van. Az üggyel kapcsolatban további személyek előállítása várható.   

 

 

 

Székesfehérvár, 2009. február 15. 13.00 óra

 

 

 

Németh – Kész Mónika r. szds.

 

FM RFK szóvivő

 

 

Webkamera
Kattintson a képre!