2012. május 23., szerda
"GINA"-s parti Debrecenben! (Debreceni Rk.)
2010.03.01. hétfő 14:44

46 fő előállítása, 16 személygépkocsi átvizsgálása, kábítószergyanús anyagok lefoglalása... 

Mint ahogy arról szombaton, tájékoztatást adtunk 2010. február 27-én 9.00 órakor bejelentésre reagálva megjelentünk egy debreceni Diószegi úti telephelyen üzemelő zártkörű szórakozóhelyen, mivel a kapott információ szerint ott kábítószeres parti folyik.

Az összejövetelre csak előzetes telefonos bejelentés alapján lehetett bejutni, szigorú biztonsági beléptetés mellett.

A megerősített rendőri erők az épületbe bejutva olyan személyeket találtak (33 férfit és 13 nőt), akikről alappal feltételezték, hogy kábítószert fogyasztottak. A legfiatalabb személy 21, míg a legidősebb 48 éves volt.

Összesen 46 főt állítottunk elő a Debreceni Rendőrkapitányságra - akik közül egy 37 és egy 31 éves férfit állapotuk folytán előzetesen kórházba szállíttattunk.

Az előállított személyek közül 45 főt hallgattunk ki gyanúsítottként, 1 főt tanúként (a 45 éves nőről megállapítást nyert az elvégzett gyorsteszt alapján, hogy nem fogyasztott kábítószert).

A helyszínről (mely egy kis- és egy nagyobb teremből+ hozzá tartozó mellékhelyiségekből állt), a szórakozóhely előtt parkoló ott szórakozók gépjárműveiből, az előállított személyek csomagjaiból, ruházatából kis papír- illetve nylon tasakokban fehér por, marhuanának látszó zöld fű, fehér tabletták, valamint „Szemcseppes” barna üvegben „GINA névre hallgató„ parti drognak látszó folyadékos fiolák kerültek lefoglalásra.

Az elvégzett kábítószer-gyorstesztek 45 esetben bizonyultak pozitívnak, a levett mintákat szakértői vizsgálatra küldtük a szervezetben kimutatott anyag (kábítószer) pontos megállapítása végett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a büntetőtörvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 282 §. (1) 5. a pontja szerint Visszaélés kábítószerrel vétség miatt folytatja az eljárást.

282.§. (1) Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz vagy az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Ha a bűncselekményt csekély mennyiségű kábítószerre követik el, a büntetés

a) az (1) bekezdés esetén vétség miatt két évig,

terjedő szabadságvesztés.

A lefoglalt kábítószer gyanús anyagokat szakértői vizsgálatra küldtük.

 

Dr. Juhászné Kiss Katalin r. őrgy.

hivatalvezető

 

Webkamera
Kattintson a képre!