A tatabányai rendőrök megyei Top 10-es bűnözőt fogtak el, méghozzá az egyes számú
megyei körözött bűnözőt, aki 2009. januárja óta tartózkodott ismeretlen helyen.
Ellene elfogatóparancsot nemcsak a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnügyi Osztálya adott ki, hanem a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság is. Csalás,
hamis vád bűntettének elkövetése, valamint emberkereskedelem elkövetésének gyanúja
miatt kell most felelnie. Utóbbi nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnügyi Osztálya végezte és 2009-ben vádemelési javaslattal zárta le. A nyomozás
megállapításai szerint a most elfogott személy két társával –akik, azóta szabadságvesztés
büntetésüket töltik- arra kényszerített két fiatal nőt (egyikük a bűncselekmény
elkövetésekor még fiatalkorú volt), hogy prostituáltként dolgozzanak neki, illetve
őket hasonló tevékenység folytatása céljából 100 000 forintért adták-vették egymás
között. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség távollétében vádat emelt a férfi
ellen, az ügy jelenleg bírói szakban van.
Az elfogott személyt őrizetbe vétele után büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
KEM RFK Sajtószolgálata
Tatabánya, 2010. szeptember 03.