2012. február 4., szombat
Térfigyelő kamera rögzítette a kifosztást (Nógrád megye)
2010.07.30. péntek 11:57

2010.07.29-én 23.30 óra körüli időben a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársa térfigyelő szolgálatának ellátása idején észlelte, hogy Salgótarján központjában az egyik buszmegállóban egy padon alvó férfihoz odament egy másik férfi, a zsebeit átkutatta, majd abból különféle tárgyakat vett ki, melyeket saját zsebébe rakott és eltávozott. A kamerát figyelő rendőr az esetről azonnal értesítette a szolgálatot ellátó járőröket és nyomozókat, akik az elkövetőt perceken belül elfogták.

Az 51 éves hajléktalan férfit a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte és úgy nyilatkozott, hogy a padon fekvő személy zsebéből négy doboz cigarettát vett ki, mely ellen a férfi védekezni nem tudott, mivel erősen ittas állapotban volt.

Webkamera
Kattintson a képre!