2010. július 30., péntek
Rendőrségi hírek Zala megyéből
2009.11.18. szerda 15:09

Ismeretlen személy kedden éjjel egy, a zalaegerszegi Landorhegyi úton lévő parkolóban leállított Suzuki Ignis típusú személygépkocsi négy kerekét eltulajdonította. A bűncselekmény elkövetésével 100.000 forint kár keletkezett.

 

Kedden délelőtt tett bejelentést a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon egy helyi cég alkalmazottja, mert ismeretlen személy a zalatárnoki tűzoltóraktár mellett múlt héten lerakott, 1.100 méter hosszúságú és mintegy 400 kilogramm súlyú koax kábelköteget eltulajdonította. A bűncselekmény elkövetésével 400.000 forint kár keletkezett.

 

 

Két közlekedési baleset is történt tegnap délután Nagykanizsán.

 

Kedden délután közlekedett Nagykanizsán a Kisfaludy utcában az Ady utca irányából a Csengery út irányába egy murakeresztúri asszony az általa vezetett Suzuki Swift típusú személygépkocsival, utasként hozzátartozóját szállította. A Kisfaludy utca és a Csengery út kereszteződéséhez érve az ott kihelyezett " Elsőbbségadás kötelező!" jelzőtábla utasítása ellenére behajtott a kereszteződésbe és nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról, a Csengery úton Miklósfa irányából a Fő út irányába közlekedő, Fiat Puntó típusú személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a Suzuki Swift utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

Kedden délután közlekedett Nagykanizsa-Miklósfa területén a Gárdonyi utcában a Pityer utca irányából a Szentgyörgyvári utca irányába az általa vezetett, Lada típusú személygépkocsival egy nagykanizsai férfi.  Az egyenes útszakaszon áttért a menetiránya szerinti bal oldali füves útpadkára, ahol nekiütközött egy ott leállított, Toyota Rav4 típusú személygépkocsinak. A baleset következtében a Lada vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

Tekintettel arra, hogy a helyszíni szemle során felmerült a gépjárművezető ittasságának gyanúja, ezért őt a rendőrök vérvételre szállították. Kiderült az is, hogy a Lada műszaki érvényessége lejárt, kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezik.

 

 

Hétfőn tett bejelentést a Rendőrségen egy asszony, mert ismeretlen személy a zalaszentgróti Ady utcában leállított személygépkocsija jobb első ajtajának üvegét betörte és az első ülésről eltulajdonított egy táskát, valamint egy mappát, a benne lévő iratokkal. A bűncselekmény elkövetésével 130.000 forint kár keletkezett.

 

 

Kedden reggel vontak ellenőrzés alá a járőrök Keszthelyen egy tizenöt éves lányt, akiről kiderült, hogy a budapesti XV. Kerületi Rendőrkapitányság eltűnése miatt körözi. A lányt a rendőrök előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, majd egy budapesti gyermekotthonba szállították.

 

 

Ismeretlen személy kedden délután egy, a keszthelyi Ruszek József utcában leállított Renault Kangoo típusú személygépkocsi bal első oldalsó szélvédőjét betörte és a bal első ajtó térképtartó zsebéből eltulajdonított egy fekete irattartót a benne lévő iratokkal, valamint bankkártyákkal együtt. A bűncselekmény elkövetésével 28.000 forint kár keletkezett.

 

 

Salamon Róbert r. alezredes

 

sajtóügyeletes

 

 

Webkamera
Kattintson a képre!