Mindenki gyalogosnak születik
2012. február 20-án a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtótájékoztatójával
veszi kezdetét a „Mindenki gyalogosnak születik” kampány. Az eseménysorozatban
többek között az ORFK és az ORFK-OBB is részt vesz.
A programról röviden
A kampány hátterében a 2011. évi „Gyalogosbarát” program áll, amely Veszprém városában, önkormányzati támogatás mellett a rendőrség szervezésében
valósult meg. A program jelentőségét mutatja, hogy annak nyilvános sajtóeseményén
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter személyesen vett részt.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: KIM) a rendőri kezdeményezés mintájára 2012 februárjában országos kampányt szervezett „Mindenki gyalogosnak születik!” címmel. A kampány a mindennapi közlekedési kultúrát, a gépkocsivezetők, kerékpárosok és a gyalogosok közötti partnerséget, az egymásra való nagyobb odafigyelést kívánja népszerűsíteni. Az akcióban a KIM partnerei között megtalálható az ORFK, a Budapesti Közlekedési Központ, a Magyar Kerékpárosklub és a Vakok Állami
Intézete is.
A „Gyalogosbarát” programhoz hasonlóan a mostani kampány során a gépkocsivezetők egy „gyalogosbarát nyilatkozatot”
írhatnak alá, amelyben a gépjárművezető vállalja, hogy a KRESZ szabályainak megtartása
mellett a gyalogosokkal szemben kiemelt figyelmet és előzékenységet tanúsít.
Az akciót nagyszabású matricás játék kíséri, amely a „ragaszd fel, fotózd le és küldd be” modellen alapul. A matricát saját gépkocsijukra felragasztó sofőrök az akció facebook-oldalán közzétehetik az arról készített fotót, és a legtöbb szavazattal rendelkező kép tulajdonosa nyer.
A KIM és az ORFK között 2011. szeptember 23-én létrejött megállapodás értelmében,
a KIM 3 millió forint támogatási előirányzatot biztosított az ORFK részére a „Gyalogosbarát” program országos, minden megyére kiterjedő megvalósítására.
Kérdések és válaszok a programmal kapcsolatban
-
Miért fontos hangsúlyozni a partnerséget a közlekedők körében és az ORFK-OBB
miért csatlakozott a kampányhoz?
A biztonságos közlekedés mindenkinek joga, s egyben kötelessége. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy épségben és egészségben elérjen oda, ahová
elindult, s kötelessége, hogy a szabályok tiszteletben tartásával, a partnerség elvének figyelembevételével
másokat ne akadályozzon a biztonságos közlekedésben.
A partnerség elvének figyelembevétele nélkül a közlekedésbiztonság fejlesztése
nem képzelhető el. A partnerség alapja a közlekedési szabályok ismerete és megtartása, az önkéntes jogkövető magatartás,
továbbá embertársaink tisztelete.
Érdemes megjegyezni, hogy az egyes közlekedői csoportok között nem létezik éles elhatárolódás, hiszen a felnőtt kerékpárosok jelentős része gépjárművezetői engedéllyel rendelkezik,
míg elkerülhetetlen, hogy az autósok időnként gyalogosként vegyenek részt a forgalomban.
A partnerség szempontjából különösen fontos, hogy a gyalogosok közlekedésére más közlekedők fokozott figyelmet
fordítsanak. Ennek oka, hogy a gyalogosok a közúti közlekedés legvédtelenebb szereplői.
Gyalogoselütés során soha nem az a kérdés, hogy történt-e személyi sérülés, hanem
hogy milyen annak a foka (könnyű, súlyos, illetve halálos).
Tekintettel arra, hogy a „Mindenki gyalogosnak születik” kampány hátterében a rendőrség által az elmúlt évben kezdeményezett és végrehajtott „Gyalogosbarát” program áll, egy percig sem volt kétséges, hogy
a jelenlegi kampányhoz az ORFK és az ORFK-OBB csatlakozik, s abban aktív részvételt vállal.
2. Miért hasznos az interaktív térkép, amelyen a látogatók bejelölhetik a veszélyes
átkelőhelyeket?
Mindenki által ismert, hogy a számítástechnika korszakában élünk. Az információk
áramlásában és megszerzésében egyre nagyobb szerepük van az internetes oldalaknak,
a hír- és egyéb portáloknak, valamint a közösségi felületeknek. Különösen igaz ez a megállapítás a fiatalok és a fiatal felnőttek vonatkozásában,
akiknek a közúti közlekedése (pl. járművezetői magatartása) a statisztikai adatok alapján az átlagosnál is nagyobb kockázattal jár.
A rendőrség és az ORFK-OBB szempontjából kifejezetten hasznos az interaktív térkép, amelyen a látogatók megjelölhetik
azokat a helyszíneket, ahol tapasztalataik szerint a veszélyes helyszínek, gyalogos-átkelőhelyek
találhatók. Az aktivitás, az adatok felvitele egyértelműen arra utal, hogy a látogató felelősséget érez a közlekedés biztonsága, s más személyek
testi épsége, egészsége iránt.
Másrészről az interaktív térkép használata segítséget nyújt a közlekedőknek az eligazodásban, hiszen már az út megkezdése előtt arról tájékozódhatnak, hogy haladásuk során
hol találkozhatnak veszélyes helyszínekkel. Ezért az interaktív térképeknek fontos
preventív hatásuk lehet.
A honlap a mindenkigyalogos.hu -n érhető el.
-
Milyen eredményt vár az ORFK-OBB a kezdeményezéstől?
Szakmai berkekben közismert, hogy a baleset-megelőzési rendezvények, kampányok és egyéb események hatását
közvetlen módon (pl. a gyalogosbalesetek számszerű csökkenésével) mérni nem lehet, hiszen a
prevenció csak hosszabb távon hozza meg eredményeit.
Ugyanakkor az olyan programokra, mint a most kezdődő „Mindenki gyalogosnak születik”
kampányra nagy szükség van. Egyrészt azért, mert a kampány aktuális közlekedésbiztonsági problémára irányul, másrészt pedig azért, mert a program változatos megjelenési formákban, számos
együttműködő partner aktív részvételével valósul meg.
A kampánytól a rendőrség és az ORFK-OBB alapvetően a közlekedésben részt vevők közötti partnerség fokozását várja. A témakör széles
nyilvánosságra kerülése ugyanakkor olyan további előnyökkel is járhat, mint például
a közlekedési szabályok ismeretszintjének, továbbá az önkéntes jogkövető magatartás
szintjének a növekedése.
Végezetül az sem lehet mellékes, hogy a program a közlekedésbiztonsági tevékenységben érintett szervek és szervezetek
koordinációjával valósul meg, s ez jó alapja lehet a jövőbeni további együttműködéseknek.