Mit vár a 2012-es évtől?
Azt várom, hogy ne legyen rosszabb, mint a tavalyi esztendő, és gondolom, hogy
ez a túlzónak egyáltalán nem tekinthető kívánság még rajtam kívül nagyon sokakban
megfogalmazódott.
Mi a legnagyobb terve, célkitűzése 2012-ben?
Kapitányságunk a tavalyi évben az ország 151 kapitányságának rangsorában a 14.
legeredményesebb volt, és az 1000 lakosra jutó 17 ismertté vált bűncselekménnyel
illetékességi területünket is a legbiztonságosabbak között tartják számon. Mindezen
eredményeink ismeretében az egyik legfőbb cél, hogy területünk közbiztonsági helyzete,
és az itt élők biztonságérzete ne romoljon. Ennek érdekében továbbra is hatékonyan
együttműködünk és kapcsolatot tartunk az önkormányzatokkal, a lakossággal valamint
a társszervekkel.
Valamennyi munkatársammal arra is törekszünk illetve azon is fáradozunk, hogy
a lakosság felismerje felelősségét és a cselekvés fontosságát értékeinek és vagyonának
védelméért.
A szomszédos rendőrkapitányságok területét egyre nagyobb arányban lefedő térfigyelő
kamerarendszerek rendkívül kedvező bűnügyi-közbiztonsági hatására is tekintettel
már nagyon aktuális az a tervem, hogy területünkön az önkormányzatok valamint
vállalkozások, vállalkozók összefogásával elsősorban Csornán a bűnmegelőzést és
bűnfelderítést támogató térfigyelő kamerarendszer, úgynevezett „biztonsági virtuális
kapu” kiépítése kezdődjön meg.
Akadályok, nehézségek
Természetesen tisztába vagyok azzal, hogy a térfigyelő kamerarendszer kiépítésének
kizárólag anyagi-pénzügyi akadályai lehetnek, de úgy gondolom, hogy a rendőrségen
kívül a területünk biztonságáért és a saját biztonságukért is tenni akarók, illetve
felelősséget érzők ebben az évben a legfontosabb prioritások közé emelik a nyugodt,
aktív alkotó élethez elengedhetetlenül szükséges biztonságot és ehhez megtalálják
a minimális finanszírozási forrásokat.
Akadály, illetve nehézség helyett inkább kihívásokra számítok a 2012-es évben,
melyek között nem gondolom, hogy lehetne olyan, amelynek vezetőtársaimmal, kollégáimmal
közösen, szükség esetén a főkapitányság támogatásával ne tudnánk megfelelni.
Kiknek a segítségére számíthat idei munkájában?
Továbbra is az önkormányzatok, a lakosság és nem utolsó sorban a stratégiai partnernek
számító Polgárőr Egyesületek, polgárőrök segítségére illetve támogatására számítok.
Bízok abban, hogy működési feltételeinkhez továbbra is megkapjuk főkapitányságunktól
azt a támogatást, amely hatékonyságunk, eredményességünk elvárás szintű fenntartásához
elengedhetetlenül szükséges.
Mottó, jelmondat:
Az eredményesség nem azon múlik, hogy mindig mindenből a legjobbat kapjuk, de
eléréséhez mindenkor és mindenkinek a legjobbat kell kihozni magából.
dr. Erdős István
rendőr alezredes
rendőrségi tanácsos
kapitányságvezető