2013. május 22., szerda
2009.11.24. kedd 12:57

     

A korszerű társadalmi bűnmegelőzés a társadalom önvédelmi képességeit fokozó, államilag vezérelt, illetve támogatott szakmai és civil mozgalom. Olyan célkitűzések összessége, amelyekkel mérsékelni lehet a bűncselekményeket előidéző okok hatását, csökkenteni lehet a sértetté válás veszélyét, növelni az egész közösség biztonságát, ezáltal javítani az élet minőségét és egyben az emberi jogok érvényesülését. /részlet a 115/2003 (X.28) Országgyűlési határozat melléklete a Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiájából./

 

 

 

Tisztelettel köszöntök minden kedves érdeklődőt a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának nevében

 

A bűnözés Magyarországon a rendszerváltozás után robbanásszerűen növekedett. Az ismertté vált bűncselekmények többsége a lakosság személyi- és vagyon biztonságát közvetlenül sérti, az életminőséget kedvezőtlenül befolyásolja.

Az 1990-es évek elejétől a bűnözés új növekedési pályára állt. Mindössze néhány év alatt kellett szembesülnünk azzal a robbanásszerű növekedéssel, amelyhez a nyugat-európai lakosok több évtized alatt „szokhattak hozzá”. Hasonló helyzet alakult ki egyébként a környező országokban is. Valamennyi rendszerváltó országban legalább megduplázódott a bűnözés.

E folyamatot azonban nem követte a társadalom és az állampolgárok önvédelmi mechanizmusainak fejlődése, kifejlesztése.

Már a 90-es évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a jó közbiztonság nem valósítható meg kizárólag a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás hagyományos rendszerében.

A közbiztonságot ugyan javítja a bűnüldözés teljesítményének és a büntető igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése, szükség van azonban olyan, a társadalmat ösztönző és mozgósító programok, technikák intézményesítésére is, amelyek a nagy- és kisközösségek, az intézmények, a gazdasági szereplők és az állampolgárok önvédelmi képességét, bűnözéssel szembeni védettségét fokozzák.

A modern európai felfogás szerint a közbiztonság olyan kollektív társadalmi termék, amely az egyének és közösségeik tevékenységéből, az állami szervek hatósági intézkedéseiből, a polgárok önvédelmi képességei és a vállalkozói piac nyújtotta szolgáltatások együtteséből alakul ki, tehát nem csak és elsősorban rendőrségi feladat.

Magyarországon épp a rendőrség volt az, aki felismerte, hogy Beccaria azon gondolata, mely szerint jobb a bűncselekményeket megelőzni, mint büntetni azokat ma is időszerű.

E szellemiségnek megfelelően 1992-től folyamatosan jöttek létre a rendőrség szerveinél az akkor még újszerűnek minősülő bűnmegelőzési osztályok, alosztályok, amelyeknek nyugat-európában már voltak hagyományai.

Ezen szervezeti egységeknek az volt a feladata, hogy olyan intézkedéseket dolgozzanak ki és valósítsanak meg, amelyekkel a lakosságot leginkább foglalkoztató, a közvéleményt leginkább irritáló bűncselekmények számának csökkentésére alkalmasak.

Hajlamosak voltunk azonban elhinni, hogy az elért eredmények, illetve eredménytelenségek csakis a rendőrség munkájának erényei, vagy kudarcai és időnek kellett eltelni ahhoz, hogy a bűnmegelőzés össztársadalmi jellegét és szükségszerűségét – a rendészeti bűnmegelőzés létjogosultsága mellett – elismerjük.

 

 Tisztelt Látogató!

 

Tisztában kell lennünk azzal, hogy nincs lehetőség valamennyi védeni kívánt érték (élet, gazdaság, vagyon, környezet, család stb.) kizárólagos rendőri védelmére, ezért számítunk az Önök – fentebb említett - önvédelmi aktivitására, amelyhez szeretnénk segítséget nyújtani.

A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság honlapjának bűnmegelőzési alcíme lehetőséget biztosít számunkra, hogy a lehető legszélesebb társadalmi rétegeket tájékoztassuk a bűncselekmények alakulásáról, az ellenük való védekezés lehetőségeiről.

Mivel bizonyított tény, hogy gyakran önmagunk teremtjük meg annak lehetőségét, hogy bűncselekmények áldozatává váljunk, célul tűztük ki, hogy konkrét esetek feldolgozásával és elemzésével próbáljuk az olvasót ráébreszteni az – saját érdekében alkalmazható – önvédelmi „praktikák” alkalmazásának szükségességére.

Természetesen belátjuk, hogy generális – minden élethelyzetre szóló – jótanácsokkal nem tudunk szolgálni, de szeretnénk, ha az általunk javasolt lehetőségekkel élnének az olvasók, s közösen tennénk a bűnalkalmak, ezáltal az áldozatok számának érezhető csökkenése érdekében, amely – reményeink szerint – nemcsak a statisztikai számokkal igazolható közbiztonság, hanem az Ön szubjektív biztonságérzetének jelentős javulását is eredményezné.

 

 

Dr. Juhász Zoltán r. alezredes

osztályvezető