Biztonságos közlekedés a szünidőben is

2017. 06. 07., sze - 10:30
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyári szünidő veszélyeire hívja fel a szülők és a gyerekek figyelmét előadásaiban a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága.

Néhány nap múlva megszólal az utolsó csengő, elkezdődik a diákok által annyira várt vakáció, amely azonban sok veszélyt is hordozhat magában. A szünidőben előforduló balesetek elkerülése volt a célja annak a tájékoztatónak is, amelyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára tartott 2017. június 6-án egy tényői iskola felső tagozatosainak. A beszélgetésen a rendőr kiemelten a kerékpáros közlekedés szabályaira hívta fel a fiatalok figyelmét.

A megyei rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberi az elkövetkező időkben sorra járják az iskolákat és az alábbi szünidei veszélyekre hívják fel a szülők és a gyermekeik figyelmét:

 

  • Fontos, hogy a vakáció előtt a szülők beszélgessenek gyerekeikkel a gyalogos közlekedés alapszabályairól: például arról, hogy hol van elsőbbsége a gyalogosnak az úttesten való átkeléskor, mit kell tenni, mielőtt lelépünk az úttestre.
  • A szabályos kerékpározás elsajátításához az alapokat (például hol lehet és hol tilos kerékpárral közlekedni, kötelező biztonsági felszerelések a kerékpáron és a biciklit használón) szintén gyakran át kell ismételni!
  • A szünidő másik veszélyforrása a fürdőzés, vízibiciklizés és a csónakázás. Ezek alapvető szabályaival is meg kell ismertetni a gyerekeket.
  • Az úszni nem tudókat soha nem engedjük be a vízbe védőfelszerelés – például úszómellény nélkül -, de ugyanez vonatkozik rájuk akkor is, ha bármilyen vízi járművet használnak.
  • A nyári hőségben felhevült testtel soha nem szabad vízbe ugrani!
  • A szélben elsodródott vízi eszközök után ne ússzanak, mert azzal az életüket veszélyeztethetik!

 

A szünidő kellemes és biztonságos eltöltéséhez mindenkinek jó pihenést és balesetmentes közlekedést kíván a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lopta a vizet és az áramot

A tatai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 47 éves férfival szemben, aki évekig méretlenül használta az energiát.

 

Három határsértő egy szerb kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Koncentrált ellenőrzés Vas megye útjain

A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) kezdeményezésére Vas megyében is fokozott ellenőrzést hajtottak végre a rendőrök.

 

Kamionban bújt meg a két határsértő

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.