Előadás három iskolában

2017. 03. 20., h - 11:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Iskolarendőr Karancskesziben, Etesen és Sóshartyánban tartott a diákoknak bűn- és balesetmegelőzési előadást.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság iskolarendőre 2017. március 17-én és március 18-án tartott Karancskesziben, Etesen és Sóshartyánban, a települések tanintézményeiben előadást a tanulóknak a bűnmegelőzés és a balesetek megelőzése érdekében.

A tavasz beköszöntével a gyermekek ismét kerékpárokra ülnek, egyre több időt töltenek a szabadban. Vojtkovszky Attila rendőr főtörzszászlós az általános iskolák közel nyolcvan felső tagozatos diákjának beszélt a kerékpáros közlekedés szabályairól, ismertette a KRESZ táblák jelentését és kiemelte a láthatósági mellény használatának fontosságát.
A közlekedési szabályok mellett egy másik fontos témáról, a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről nyújtott tájékoztatást az iskolarendőr. A foglalkozásokon a diákok kérdéseket tehettek fel a rendőrségi megelőzési szakembernek és kötetlen beszélgetés formájában szereztek olyan ismereteket, melyek a biztonságukat szolgálják.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.