Figyeljenek a gyalogosokra és a kerékpárosokra!

2013. 06. 09., v - 09:39
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sok a kerékpáros az utakon, így jobban kell figyelniük a járművezetőknek. Tartsanak kellő oldaltávolságot, ha kikerülik őket és lassítsanak, ha a közelükbe érnek.

Körültekintő és szabálykövető közlekedés mellett a tragédiák elkerülhetők. Komárom-Esztergom megyében az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és három anyagi kárral járó közlekedési baleset történt.

A motorosok, a kerékpárosok és a gyalogosok - mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői - nagyobb kockázatnak vannak kitéve. A járművezetőknek az átlagosnál is nagyobb óvatossággal kell figyelniük a gyalogosokra, bizonyos esetekben áthaladásukat segíteni kell. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladókra, valamint a sokszor figyelmetlenül az úttestre lépőkre.

 

A kerékpáros fejvédő használata kerékpározás közben mindenképpen ajánlott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, ill. ütközés során keletkező energia jelentős részét. A balesetek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik járműnek, vagy az úttestnek. Ez esetben a fejvédő hatásos védelmet nyújthat.

 

Az előrejelzések szerint 2013. június 9-én napközben, a déli óráktól késő estig a Duna magyarországi szakasza mentén néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. Felhőszakadás méretű csapadék már nem valószínű, legfeljebb átmeneti szélerősödés lehet. A vasárnapi csúcshőmérséklet 27, 28, a hétfői legalacsonyabb hőmérséklet 14, 17 fok között várható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.