Gyalogosok és kerékpárosok védelmében

2016. 03. 17., cs - 14:00
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Baleset-megelőzési kampány indult.

A Rendőrségi Igazgatási Központban 2016. március 17-én 11 óra 30 perckor megtartott sajtótájékoztatón először Dr. habil Lakatos István PhD., a Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar tanszékvezetője mutatta be a kerékpárosokat és a gyalogosokat ért balestek közelmúltban elvégzett mélyelemzésének tapasztalatait. Előadásában kiemelte az öt legfontosabb baleset típust mindkét közlekedői csoport vonatkozásában, térképpel illusztrálta ezek fő területi eloszlásait, illetve rávilágított az idős korosztály kiemelt veszélyeztetettségére.

 

Továbbá egy rövidfilmmel hívta fel a figyelmet a fiatalok által igénybe vett infokommunikációs eszközök használata miatti közlekedési kockázatra. Mondandóját végül azzal a mottóval foglalta össze miszerint „a baleset fáj, a biztonság nem!”

 

Ezt követően Óberling József r. ezredes, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a 2016. év első két havának rövid baleseti áttekintése után arról is beszámolt, hogy a szóban forgó két közlekedői réteget a legnehezebb megszólítani. A jövőben a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fő színtereit még inkább figyelembe kell venni és erősíteni szükséges a lokális megelőzést az általánossal szemben. Egy korábbi megelőzési programot követve látható, hogy a 2015. évben 16 százalékkal kevesebb közlekedési balesetet okoztak gyalogosok és 6 százalékkal kevesebbet a kerékpárosok, mint egy évvel azt megelőzően. Ugyanakkor mindkét közlekedői csoportot érintően 2015-ben továbbra is magas volt a közlekedési baleset következtében elhunyt 65 év felettiek aránya (gyalogosok esetében 29 százalékos, kerékpárosoknál pedig 38 százalékos).

 

 

Látható, hogy a megkezdett munkának vannak kedvező hatásai, azonban a szakmai és egyben a közlekedéspolitikai célok iránti elkötelezettség is azt diktálja, hogy a 2016-os évben is kiemelt szerepet kell tulajdonítani a kerékpárosokat és gyalogosokat érintő balesetmegelőzési munkának. Ennek fényében idén is folytatódik a tavalyi évben már megkezdett stratégia végrehajtása. A korábbi megelőzési program aktualizálása megtörtént, melynek fő elemei a következők:

 

  • A leggyakoribb veszélyhelyzetekre felhívó plakátok és szórólapok készítése, azoknak a helyi tömegközlekedési járművek megállóiban, vasútállomásokon, háziorvosi rendelőkben, kórházakban, gyógyszertárakban, oktatási intézményekben, valamint egyéb közintézményekben való kihelyezése.
  • Rádiós és TV-s reklámspotok, közlekedésbiztonsági műsorok készítése.
  • Szorosabb együttműködés kialakítása a jelentősebb tömegközlekedési vállalatokkal, közlekedésbiztonsági tevékenységet végző szervezetekkel, kerékpáros érdekvédelmi szervezetekkel, együttműködés a közbringa rendszerekkel.
  • A www.baleset-megelozes.eu honlapon található baleseti ponttérkép további működtetése, fejlesztése.
  • A gyalogosok és kerékpárosok láthatóságával kapcsolatban jogszabály-módosítás kezdeményezése a fényvisszaverő mellény (ruházat) viselésével, valamint a kerékpáros fejvédő használatával kapcsolatban.
  • A „Bringamax” kampány és a „Bike Safe” program népszerűsítése.
  • A rendőrség és a polgárőrség kerékpáros szolgálatának erősítése.
  • Láthatóságot segítő termékek beszerzése, terjesztése.
  • Szenior Pandúr program az idősek védelme, közlekedésük elősegítése, szabályismereteik bővítése érdekében.
  • „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020” keretében is meg kell szólítani a védtelen közlekedőket.

 

Óberling József r. ezredes hangsúlyozta továbbá, hogy a rendőrség a két említett közlekedői réteget érintő közlekedési balesetek megelőzését elsősorban kommunikációval és meggyőzéssel kívánja elérni, nem pedig a közúti ellenőrzések szigorításával.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.