„Hogy ne csak a Mikulást vegyük észre!”

2015. 12. 06., v - 10:04
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mikulás napi láthatósági kampány Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság tegnap rendezte meg a „Hogy ne csak a Mikulást vegyük észre!” című propaganda akcióját, melynek célja a téli közlekedési viszonyokra történő felkészülés elősegítése volt, a kezdeményezés a megelőzés jegyében zajlott. A rendőrök felhívták a járművezetők figyelmét a kivilágítás életmentő szerepére, valamint a megváltozott időjárási körülmények közötti vezetéstechnikára. A megye illetékességi területén lévő nagyobb városokban, több helyszínen 2015. december 5-én rendezték meg a rendőrök a láthatósági kampányt.

A Szolnoki és a Jászberényi Rendőrkapitányság mikulás napi közlekedési akciója elsősorban a kerékpárosokra irányult, a bringák felszereltségére, világítására, de az egyenruhások a gépjárművezetőket is emlékeztették a passzív biztonsági eszközök használatának fontosságára illetve a téli gumiabroncs előnyeire.

A szabályosan közlekedők ajándékot – csoki mikulást, piros és fehér fényű villogót - kaptak személyesen a mikulástól, azok viszont, akiket figyelmeztetni kellett, virgáccsal távozhattak a helyszínről.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.