Megkezdődött az iskola

2015. 09. 01., k - 15:52
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök is vigyázzák a borsodi gyermekek biztonságát.

Tanévkezdéskor az oktatási intézmények környékén a hirtelen megnövekvő gyalogos és gépjármű forgalom miatt megnő a gyermekek veszélyeztetettsége. Szeptemberben – a korábbi éveknek megfelelően - egyenruhások biztosítják a közlekedés rendjét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is a nagy forgalmú utak mentén lévő tanintézményeknél. 

Szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagosnál. Ennek fő oka, hogy a nyári vakáció után a gyerekek gyakorlatilag egyszerre jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári „felszabadultság”, de a diáktársaikkal való találkozás öröme szintén csökkenti az életkornál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket. Lényeges közlekedésbiztonsági kockázatot jelent az is, hogy a nyári szabadságokat követően a felnőttek is tömegesen jelennek meg az utakon, így a forgalomban résztvevő járművek száma ugrásszerűen megemelkedik, zsúfolttá válnak a belterületi utak. Mindezekre tekintettel a tanévkezdet időszakában a rendőrség kiemelt feladata a legkisebbek és a legvédtelenebbek, azaz a gyermekek közlekedésének segítése.   

A demonstratív rendőri jelenlét során a járőrök elősegítik a gyermekek biztonságos közlekedését, úttesten való áthaladását, s mindemellett fokozott figyelmet fordítanak a járművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, kiemelten a kijelölt gyalogos átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára.

Mindezeket dr. Andrik Szilárd r. alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának helyettes vezetője egy miskolci általános iskola mellett lévő gyalogosátkelő helynél 2015. szeptember 1-jén megtartott sajtótájékoztató során ismertette.

A fentieken túlmenően a megyében is tovább zajlanak az Iskola rendőre, a D.A.D.A. és Ellen-szer programok, illetve folytatják munkájukat a bűnmegelőzési tanácsadók is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.