Tegyünk közösen a balesetek megelőzéséért!

2017. 01. 06., p - 10:40
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a láthatóság növelésére hívja fel a kerékpárosok és a gyalogosok figyelmét.

Az előrejelzések szerint további lehűlésre, valamint havazásra lehet számítani a következő napokban, ami –a rossz látási viszonyokkal együtt- még inkább balesetveszélyes helyzetet teremt a közlekedés résztvevői számára. Mivel a legvédtelenebb csoportot a kerékpárosok és a gyalogosok teszik ki, kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy már messziről is észlelhetőek legyenek.

Fontos tudni, hogy kerékpárosként és gyalogosként lakott területen kívüli út úttestén, leállósávján, útpadkáján éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között csak úgy lehet tartózkodni, illetve közlekedni, ha láthatósági mellényt, ruházatot viselnek. Bár lakott területen belül ez nem kötelező, mégis ajánlatos! Ha ugyanis fényvisszaverő anyagokkal felszerelt ruházattal és járművel közlekednek, észlelésüket és láthatóságukat a sokszorosára növelhetik. Ez különösen szürkületben, éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok mellett igaz.

A kerékpárosnak ezek használata lakott területen kívül sötétedés után, vagy rossz látási viszonyok között kötelező, de egyéb esetekben szintén ajánlott.

 

A láthatóság a kerékpár esetében is fontos, melyet fel kell szerelni:

- előre egy fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával,

- hátra egy piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,

- elöl egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel,

- legalább az első keréken, legalább 2 darab, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával).

 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen jelentőséggel bír, hogy a gyalogosan közlekedők csak a kijelölt gyalogátkelőhelyeken menjenek át az úton! Ha erre mégsincs lehetőség, az úttestre csak abban az esetben lépjenek le, ha meggyőződtek róla, hogy nincs jármű a közelben, illetve az olyan távolságra van, hogy biztonsággal, nagyobb sietség nélkül is átérhetnek a túloldalra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.