Közlekedési ismeretek az iskolásoknak

2017. 06. 12., h - 12:53
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kapuvári általános iskolában mérhették össze közlekedéssel és baleset-megelőzéssel kapcsolatos tudásukat a tanulók.

A Kapuvári Rendőrkapitányság beosztottjai 2017. június 11-én a helyi Pátzay Pál Általános Iskolába látogattak el, hogy a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban tartsanak játékos, ugyanakkor informatív vetélkedőt a tanulóknak.

A program célja az volt, hogy a szakemberek felhívják a gyerekek figyelmét a nyári szünidő veszélyeire és ennek érdekében hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket adjanak át. A diákok a korosztályuknak szóló tesztlapok kitöltése mellett gyalogos és kerékpáros versenyen is összemérhették tudásukat, ahol a rendőrök játékos formában hívták fel figyelmüket a balesetveszélyes helyzetekre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.