Látni és látszani 2014

2014. 11. 03., h - 09:00
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az akcióhoz szervizek, valamint optikusok csatlakoztak. 2014. november 6-tól december 12-ig tart majd az országos fokozott közúti ellenőrzés.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is útjára indítja a „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, melynek keretében a személy-, illetve tehergépkocsik, a motorkerékpárok és kerékpárok vezetői október 2-től december 12-ig ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozott szervizekben járművüket szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik ugyancsak térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. 2014. november 6-tól december 12-ig tart majd az országos fokozott közúti ellenőrzés, melynek során a rendőrség teljes körűen és kiemelten vizsgálja a személy-, illetve haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát, továbbá a vezetői engedélyben szereplő szemüveg és/vagy kontaktlencse viselését, illetve a tartalék szemüveg meglétét (326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról 8. számú melléklet).

Tavaly kétszáznál is több autós szakszerviz és közel száz optika állt a Látni és látszani szlogen mögé, míg a másik oldalon csaknem 15 ezer gépjárművezető csatlakozott a kampányhoz, és közel ezer ingyenes látásvizsgálatot végeztek el.

 

A kampányban résztvevő szervizekről és optikusokról a www.latnieslatszani.hu weboldalon tájékozódhatnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.