A határozott NEM!

2015. 11. 24., k - 13:07
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drogprevenciós előadást tartott az Edelényi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere egy helyi gimnáziumban.

Az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője a helyi Szent János Görögkatolikus Gimnáziumban tartott előadást 2015. november 24-én.

 

Szabó Péter r. főtörzsőrmester a foglalkozáson a 9. osztályos tanulóknak életszerű példákkal ismertette és vitatta meg a kábítószer-fogyasztói magatartás veszélyeit és következményeit. A nyomozó figyelmeztette a diákokat, amennyiben dönteniük kell, mondjanak határozott nemet a kábítószerekre, egy rossz döntés ugyanis akár az életüket is veszélyeztetheti.

 

A 10. osztályban tartott előadás során a közösségi portálok és az interneten történő vásárlások buktatói, és azok helytelen használatának következményei, illetve a megfelelő „megoldó kulcsok” kapták a főszerepet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.