A nyugdíjasok biztonságáért

2017. 03. 22., sze - 09:25
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűn- és balesetmegelőzési program Zalaegerszegen is.

A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány és az ORFK-OBB országos programot hirdetett a nyugdíjasoknak. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei 2017. március 21-én 14 órakor Zalaegerszegen, az Apáczai Csere János Művelődési Központban tartottak bűn- és balesetmegelőzési előadást a nyugdíjasoknak és felhívták figyelmüket azokra az előzetes óvintézkedésekre, amelyeket saját biztonságuk érdekében megtehetnek azért, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozataivá. Továbbá a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályairól is kaptak tájékoztatást a szépkorúak, valamint a láthatóság és a passzív biztonsági rendszerek használatának fontosságáról sem feledkeztek meg az előadás során.  A rendőrség munkatársaitól a jelenlévők prevenciós tanácsokat tartalmazó kiadványokat vehettek át.  A megjelentek a program részeként „Ayala”, azaz Illés István rendőr alezredes könnyed hangvételű, humoros előadását is meghallgathatták, amelyben további hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal is szolgált az egybegyűlteknek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.