A rendőri hivatással ismerkedtek - Videóval

2016. 08. 04., cs - 13:00
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenkilenc táborozó diák és tanáraik látogattak el a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A Dornyai Béla Múzeum „Mesterek és mesterségek” elnevezésű táborának lakóit 2016. augusztus 3-án a délelőtti órákban Vitézné Mészáros Krisztina címzetes rendőr őrnagy, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársa fogadta, majd a rendőrség feladatairól és a rendőri szakmáról láthattak rövid bemutatót a gyerekek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében a tanulók elsőként a Bűnügyi Technikai Osztály munkájába nyerhettek betekintést, megismerkedhettek a bűnügyi technikai tevékenységgel és a nyomrögzítő eszközökkel, majd a szolgálati gépjárműveket tekintették meg, egy járőrautóba is beülhettek és a szirénát is kipróbálhatták.

A program után a diákok Tamás-Kovács Andrea címzetes rendőr őrnagytól balesetmegelőzési, míg a bűnmegtelőzési szakemberektől vagyonvédelmi tanácsokat kaptak. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.