„Behálózva” – Digitális Témahét

2017. 04. 25., k - 10:51
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Digitális Témahét” országos programjának részeként tartottak előadást az internet megfelelő használatáról, illetve annak veszélyeiről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei Bőcsön.

Az elmúlt héten a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársai a Bőcsi Általános Iskola és Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskolában tartottak előadásokat a „Digitális Témahét” keretében ötödikeseknek és hatodikosoknak, illetve nyolcadik osztályos tanulóknak.

Vinczéné Kárpátfalvi Erika r. őrnagy a virtuális valóság pozitívumait emelte ki megemlítve természetesen a közösségi oldalak veszélyeit is, illetve ezek kivédésére adott tanácsot a tanulóknak. Jenei Károly r. alezredes pedig drogprevenciós előadást tartott, kiemelve azon viselkedési mintákat, amivel elkerülhetőek az áldozattá válás eshetőségei.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.