Békésben is folytatódik a „Házhoz megyünk” program

2017. 04. 19., sze - 14:14
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség Gyomaendrődön és Sarkadon tart tanácsadást, tájékoztatókat.

Békés megyében is folytatódik a „Házhoz megyünk” című bűnmegelőzési program. Az országos kezdeményezés megvalósításában a rendőrség mellett részt vesznek az önkormányzatok, a polgárőr szervezetek, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara képviselői.

 

Gyomaendrődön, a Sportcsarnok előtt 2017. április 20-án 13 óra és 17 óra között várják a bűnmegelőzési szakemberek vagyonvédelmi kiadványokkal, tanácsadással az érdeklődőket. A rendőrök olyan információkat osztanak meg, amelyek segítségével a tájékoztatón résztvevők komolyabb anyagi ráfordítás nélkül tudják fokozni családjuk biztonságát és saját biztonságukat, valamint könnyebben megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb vagyonvédelmi megoldásokat.

 

Sarkadon, az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnáziumban és a Sarkadi Általános Iskolában 2017. április 27-én délelőtt kezdődnek a bűnmegelőzési előadások. Ezután pedig 13 óra és 16 óra között, a Templom téren kialakított információs pontnál várják az érdeklődőket, majd 15 órától a Bartók Béla Művelődési Központban tartanak lakossági fórumot a rendőrség szakemberei.

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának rendőrei mindkét helyszínen a vagyonvédelmi tájékoztató mellett a „BikeSafe” alkalmazást is bemutatják, lehetőség lesz a kerékpárok díjmentes regisztrációjára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.