„Bike Safe” az Egerszeg Fesztiválon

2017. 06. 09., p - 10:48
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatos a „Házhoz megyünk” elnevezéssel meghirdetett országos vagyonvédelmi program és a hozzá kapcsolódó „Bike Safe” program is.

A kezdeményezés lényege, hogy egy regisztrációt követően a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerülnek. A regisztrációkor minden, a kerékpárra vonatkozó adat, információ rögzítésre kerül, amely egy későbbi bűncselekmény esetén megkönnyíti a hatóságok munkáját. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok és így azok nagyobb valószínűséggel visszakerülhetnek jogos tulajdonosaikhoz. A rendőrség munkatársai a kerékpár regisztráció mellett hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal látják el az érdeklődőket, hogy ne válljanak bűncselekmény áldozataivá.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság  Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a hétvégén az alábbi helyszínen várják a program iránt érdeklődőket:

Helyszín és időpont:

    Zalaegerszeg, Egerszeg Fesztivál – 2017. június 10. 10 órától 18 óráig

A résztvevők a regisztráció mellett hasznos tanácsokat is kapnak a rendőröktől a kerékpárok helyes lezárásával és a közlekedési szabályaival kapcsolatban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.