„Bike Safe” helyszínek Zalában

2017. 05. 31., sze - 08:41
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatos a „Házhoz megyünk” elnevezéssel meghirdetett országos vagyonvédelmi program és a hozzá kapcsolódó „Bike Safe” program is.

A kezdeményezés lényege, hogy egy regisztrációt követően a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerülnek. A regisztrációkor minden, a kerékpárra vonatkozó adat, információ rögzítésre kerül, amely egy későbbi bűncselekmény esetén megkönnyíti a hatóságok munkáját. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok és így azok nagyobb valószínűséggel visszakerülhetnek jogos tulajdonosaikhoz. A rendőrség munkatársai a kerékpár regisztráció mellett hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal látják el az érdeklődőket, hogy ne válljanak bűncselekmény áldozataivá.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság  Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a héten az alábbi három helyszínen várja a program iránt érdeklődőket:

Helyszín és időpont: 

  • Lenti, Templom tér – 2017. június 2. 10 órától 15 óráig
  • Zalaegerszeg, Csács- Izsák Imre Általános Iskola – 2017. június 2. 10 órától 14 óráig

A résztvevők a regisztráció mellett hasznos tanácsokat is kapnak a rendőröktől a kerékpárok helyes lezárásával és a közlekedési szabályaival kapcsolatban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.