Biztonságos iskolakezdés

2016. 08. 30., k - 12:56
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Gondtalanul az iskolában” címmel bűnmegelőzési előadást tartott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési osztálya az Újvárosi Fejlesztési Irodával közösen.

A Csallóköz utcai épületben rendszeresen megtartott ifjúsági klubfoglalkozás keretében hívták meg a rendőrség bűnmegelőzési munkatársait.

Az iskolakezdéssel érintett a környéken élő, hátrányos helyzetű fiatalokat természetesen a szüleik is elkísérhették, hiszen az előadás témája hozzájuk is szólt.

 

Antal Irén rendőr alezredes, valamint dr. Gyetvai Béla rendőr alezredes előadásai olyan témákat érintettek, amelyek célzottan a gyermekekre, fiatalokra fókuszálnak.

 

Az interaktív programba becsatlakozó fiatalok és az őket elkísérő szülők elsősorban a vagyonvédelem, az iskolai erőszak, valamint a kábítószerrel kapcsolatos témák kapcsán intéztek kérdéseket az előadókhoz. Különös hatást tett rájuk egy többszörösen díjnyertes animációs kisfilm, amely a kábítószer-használat veszélyét mutatja be egyszerűen, a gyermekek számára is közérthető nyelven.

 

Antal Irén rendőr alezredes elmondta, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy megismerkedjenek a rájuk leselkedő veszélyekkel, hogy felkészülhessenek ezek elkerülésére.  A szakember véleménye szerint nagyon fontosak az ilyen foglalkozások, hiszen a résztvevők első kézből értesülhetnek a megelőzési lehetőségekről, valamint a rendőrök is megismerhetik az adott területen élők problémáit, célzottan adhatnak tanácsokat, tehetnek javaslatokat.  

 

A közel három órás rendezvény záró akkordjaként a rendőrök ajándékkal kedveskedtek a megjelent gyerekeknek. Esősorban iskolai felszereléseket – ceruzákat, tollakat, vonalzókat, radírokat, hegyezőket – adtak át az iskolásoknak, majd a szervezők egy zenés szalonnasütéssel zárták a jó hangulatú programot.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.