„Bűnmegelőzési strandparti” és közlekedésbiztonság Sárváron

2017. 07. 11., k - 11:35
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összefogás, hogy a nyaralás valóban zavartalan lehessen.

Mint arról hírt adtunk, Bükfürdőn indították útjára az idei turisztikai idényt és osztották meg a legfontosabb tudnivalókat a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. A sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő volt a nyár veszélyeire figyelmeztető kampány következő állomása. A Gyógyfürdő vezetése számára fontos, hogy vendégei biztonságban érezzék magukat. A Sárvári Rendőrkapitánysággal kialakított, immár hagyományosan jó kapcsolat és együttműködés a gondtalan kikapcsolódás egyik záloga. Munkatársaink a helyi adottságoknak megfelelően rendszeres járőrszolgálatot látnak el az idegenforgalmi övezetekben, így a Gyógyfürdő környékén is. Vancsura Miklós, a Gyógyfürdő ügyvezető igazgatója 2017. július 11-én fogadta a Főkapitányság bűnügyi és rendészeti szakterületének munkatársait, akik közlekedésbiztonsági ismeretekkel egybekötött „Bűnmegelőzési strandparti”-val várták az érdeklődőket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.