Bűnmegelőzési tanácsok a Campus Fesztivál látogatóinak

2016. 07. 19., k - 13:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén is rendőrök is segítik a 2016. július 20-án kezdődő debreceni fesztivál biztonságának fenntartását.

A rendezvény nagy népszerűségének köszönhetően és a magas látogatói létszámra való tekintettel a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a közrend és a közbiztonság fenntartására a program egész ideje alatt.

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársainak legfőbb célja a bűncselekmények elkövetésének megelőzése, a jogsértő cselekmények kiszűrése, továbbá a közúti forgalom folyamatosságának biztosítása. Ehhez az is kell, hogy a fesztiválon résztvevők is figyeljenek magukra, egymásra és vagyontárgyaikra is.

Hét jó tanács a Campus Fesztiválon résztvevő fiataloknak:  

1. Ha csak lehet, ne egyedül menj a fesztiválra! A csoportban pedig beszéljétek meg előre, hogy „ki kire fog vigyázni”, kire figyel oda.

2. Ha mégis úgy alakul, hogy egyedül mész a fesztiválra, keresd azokat a helyeket, ahol olyan ember van, akitől segítséget kérhetsz, ha szükséges!

3. Legyen terved arra az esetre, ha baj lenne: kit hívsz, hova mész, hogyan veszed fel a kapcsolatot másokkal. Hasznos lehet a telefonod gyorshívójába elmenteni azokat a számokat, amelyeket egyetlen mozdulattal felhívhatsz.

4. Vagyontárgyaidra (mobiltelefon, fényképezőgép, stb.) fokozottan figyelj, soha ne hagyd őrizetlenül.

5. Ha látsz valakit, aki bajban van vagy úgy érzed, hogy veszélybe sodorja magát, segíts neki. Sokszor már az is elég, ha segítséget hívsz hozzá.

6. Soha ne fogadj el ismeretlenektől semmilyen italt, ételt, tablettát, gyógyszert, kábítószert! Olyan italt igyál, amit te vettél, amit előtted bontottak ki, amit előtted töltöttek a poharadba és láttad, hogyan készült!

7. Baj esetén fordulj bizalommal a fesztivál környékén szolgálatot ellátó egyenruhás rendőrökhöz, vagy tegyél bejelentést a rendőrség 107-es, 112-es segélyhívószámain.

 

Kérjük továbbá, hogy ha alkoholt fogyasztott akkor ne üljön a volán mögé, hanem válassza a tömegközlekedési eszközöket vagy taxival utazzon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.