Egyetemi fakultáción bűnmegelőzési előadás

2017. 04. 28., p - 09:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drogprevenciós előadás a Debreceni Egyetemen.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a Debreceni Egyetemmel kötött együttműködés alapján az Állam- és Jogtudományi Karon tartott előadást a bűnmegelőzési osztály vezetője 2017. április 27-én. A közlekedésbiztonság és drogprevenció fakultatív tantárgy keretén belül Dr. Juhász Zoltán rendőr alezredes tájékoztatta az érdeklődő hallgatókat a megye kábítószerekkel kapcsolatos bűnügyi helyzetéről, a fogyasztással és kereskedelemmel kapcsolatos magatartások törvényes következményeiről. Az előadáson a felismerés és megelőzés lehetőségeiről, valamint a rendőrség biztonságra nevelő iskolai programjairól is szó esett. Meghívott előadóként tartott beszámolót egy kábítószer-függőségből gyógyult, a büntetés-végrehajtást is megjárt férfi. Elmondta, hogyan vált a kábítószerek rabjává, milyen egészségügyi problémákat okozott neki és milyen törvényes következményekkel kellett szembenéznie. A témakör felkeltette a hallgatók figyelmét és számos kérdést tettek fel a előadóknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.