Elhunyt szeretteinkre emlékezünk

2013. 10. 30., sze - 13:34
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei rendőrök felkészültek, segítenek a balesetek és a bűncselekmények megelőzésében az ünnep alatt is.

Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából a szokásosnál többen utaznak el hozzátartozóik sírjához, hogy leróják kegyeletüket szeretteik előtt és elhelyezzék a megemlékezés virágait.

Ez az időszak - különösen a 2013. november 1-3. közötti hosszú hétvége - az átlagosnál is nagyobb veszélyt rejt a közlekedők számára. A közutakon és a temetők környékén megnövekszik a forgalom, melynek következtében a balesetek bekövetkezésének veszélye tovább nő. Ezekben a napokban nagyobb elővigyázatosság szükséges a közlekedők részéről. Fontos, hogy ne megszokásból közlekedjenek, figyeljék a közúti jelzéseket, már elindulás előtt tájékozódjanak a várható forgalmi változásokról és ellenőrizzék gépkocsijuk műszaki állapotát. Tartsanak nagyobb követési távolságot, vezessenek lassabban és legyenek türelmesek a megnövekedett számú gyalogossal szemben is.

A közúti forgalom segítése érdekében 2013. október 30-tól november 4-ig a közutakon és a temetők környékén fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők. Kollégáink a polgárőrökkel és a közterület felügyelőkkel együttműködve  segítik a közlekedést, valamint a temetők biztonságának fenntartását.

 

Az ünnepre a bűnelkövetők is készülnek, ezért fontos, hogy mindent megtegyünk az áldozattá válás megelőzése érdekében. Csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van. Ellenőrizzék, hogy az otthonuk, gépkocsijuk ajtaját bezárták-e, autójukba látható helyen, illetve őrizetlenül ne hagyják értékeiket, mert a rossz szándékkal nézelődők hamar felfigyelnek arra. Kerékpárjaikat is lakatolják le, a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit.

 

Az ünnep méltóságának megőrzése érdekében kérjük a közlekedőket, hogy a hosszú hétvégén legyenek körültekintőek, tartsák be a közúti előírásokat. Lassabb haladás, valamint forgalmi torlódások esetén se veszítsék el türelmüket. Legyen ez a hétvége a kegyeleté, a megemlékezésé és az élet tiszteletben tartásáé! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.