Folytatódott a „Házhoz megyünk” Csongrád megyében

2017. 06. 03., szo - 08:32
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya egész napos rendezvényt tartott áldozatvédelem témakörben az egyik szegedi általános iskolában.

A „Házhoz megyünk” programsorozat célja, az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzetét negatívan befolyásoló lakásbetörések, gépjárműfeltörések, trükkös lopások megelőzésére hívatott vagyonvédelmi eszközök és módszerek minél szélesebb körben történő ismertetése.

Az országos kampány keretében tartott foglalkozás során a bűnmegelőzési munkatársak 2017. június 2-án, délelőtt az internetbiztonsággal, a vagyonvédelemmel, a családon belüli erőszakkal és a drogprevencióval kapcsolatos előadást tartottak az egyik szegedi általános iskolában. A rendezvény délután bűnmegelőzési ismereteket érintő játékos programokkal folytatódott. Azokat, akik kerékpárjukat is biztonságba szerették volna tudni, a „BikeSafe” standnál várták a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.