Gyermeknapon a marcali rendőrök

2017. 05. 29., h - 10:50
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdeklődő gyermekek csapatversenyen is részt vehettek.

A Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban, 2017. május 27-én rendezték meg gyermeknappal egybekötött „10. Kölök Parádét”, amelyre a Marcali Rendőrkapitányság is meghívást kapott, már harmadik éve vettek részt az általános iskolások részére megrendezett csapatversenyen.

A délelőtt 9 órakor kezdődő programon a kapitányság egyik állomása volt a 11 felső tagozatos és 13 alsó tagozatos csapat versenye. A kicsik 8+1 fő kísérő, míg a nagyobbak 6+1 fős csapatokkal mérettették meg magukat.

Az alsó tagozatosokra korosztályukhoz mérten játékosabb feladat várt, amelyben a rendőrségi alapfelszerelés közül a gumibot, a bilincs, a rendőrsapka, a láthatósági mellény, a rendőrségi tárcsa és az elemlámpa is helyet kapott a váltóversenyen. A felső tagozatosok ügyességi feladata teljesítéséhez nagyon fontos volt a csapattagok együttműködése, mert egyébként időt veszítettek. Két-két lécre szerelt pántba a lábfejet bedugva kellett négy főnek a kijelölt távolságot megtenni, amihez kellett a versenyzők összhangja.

A helyszínen az érdeklődő gyermekek a rendőrautóba is beülhettek, kipróbálhatták a megkülönböztető jelzést, a hangszóróba beszélhettek, amelyet igen nagy népszerűség övezett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.