„Házhoz megyünk!” Nógrád megyei helyszínei és időpontjai

2016. 08. 30., k - 11:15
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három információs ponton várják szeptemberben az érdeklődőket a szakemberek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. augusztus 22-től folytatja illetékességi területén "Házhoz megyünk!" elnevezésű projektjét. A kampánysorozat három helyszíne Bátonyterenye, Pásztó és Balassagyarmat. A program ideje alatt a három településen vagyonvédelemről és a biztonságról tájékoztatják a szakemberek az érdeklődőket.

A rendőrség mellett az érintett önkormányzatok és polgárőr szervezetek, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, valamint az Aegon Biztosító Zrt. szakemberei vesznek részt a projekt megvalósításában. A lakosság az információs pontokon elhelyezett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzését célzó szóróanyagokból is tájékozódhat, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács biztosított a programhoz.

Balassagyarmat

Helyszín: Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, Rákóczi fejedelem út 50.

2016. szeptember 19. (hétfő)

15:00-17:00 óra

2016. szeptember 20. (kedd)

12:00-14:00 óra

2016. szeptember 21. (szerda)

14:00-16:00 óra

2016. szeptember 22. (csütörtök)

14:00-16:00 óra

2016. szeptember 23. (péntek)

10:00-12:00 óra

Pásztó

Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Kölcsey Ferenc utca 35.

2016. szeptember 19. (hétfő)

15:00-17:00 óra

2016. szeptember 20. (kedd)

12:00-14:00 óra

2016. szeptember 21. (szerda)

12:00-14:00 óra

2016. szeptember 22. (csütörtök)

14:00-16:00 óra

2016. szeptember 23. (péntek)

10:00-12:00 óra

(Jó idő esetén – szeptember 21-én szerdán - a tanácsadás a pásztói piacon lesz 08:00- 11:00 óráig)

Bátonyterenye

Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Városház út. 2.

2016. szeptember 19. (hétfő)

15:00-17:00 óra

2016. szeptember 20. (kedd)

14:00-16:00 óra

2016. szeptember 21. (szerda)

14:00-16:00 óra

2016. szeptember 22. (csütörtök)

14:00-16:00 óra

2016. szeptember 23. (péntek)

10:00-12:00 óra

(Jó idő esetén – szeptember 22-én csütörtökön - a tanácsadás a Bátonyterenye Városház  téren  lesz 09:00- 11:00 óráig)

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.