Ifjúsági Nap

2017. 04. 05., sze - 15:17
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén is megrendezték Szigetváron az Ifjúsági Napot.

A Szigetvári Rendőrkapitányság, a Szigetvári Katasztrófavédelemi Kirendeltség, valamint a Vöröskereszt helyi szervezete által meghirdetett versenynek 2017. április 4-én a Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség adott helyszínt, ahol a környék iskoláinak felső tagozatos és középiskolás tanulói, valamint a szigetvári lakásotthonokban nevelkedő fiatalok mérték össze tudásukat. 

A program célja az volt, hogy az ifjabb korosztály számára bemutassák a rendőrség, a katasztrófavédelem és a vöröskereszt tevékenységét, továbbá segítséget nyújtsanak a bűncselekmények és veszélyhelyzetek elkerülésében.

A versenyt Dr. Vass Péter, Szigetvár polgármestere nyitotta meg. A 18 csapat versenyzői lakosságvédelmi, tűzvédelmi hatósági, tűzoltási, iparbiztonsági, elsősegélynyújtási, valamint közlekedésbiztonsági feladatokat oldottak meg. A rendőrség bűnmegelőzési és KRESZ tesztekkel, valamint kerékpáros ügyességi pályával várta a versenyzőket. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.