Indul a turisztikai idény Vas megyében is

2013. 06. 06., cs - 15:41
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőr-főkapitányság az idei turisztikai szezonban is kiemelt figyelmet fordít az ide látogatók, üdülni és szórakozni vágyók személy- és vagyonbiztonságára.

A konkrét rendőri akciókon, intézkedéseken túl a rendszeres és folyamatos megelőzési propagandatevékenység is fontos szerepet játszik az idegenforgalmi szezon zökkenőmentes lebonyolításában. Ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítunk a bevásárló-, szórakoztató- és üdülőcentrumokban a megelőzés aktuális feladataira, valamint a nagy számban megyénkbe látogató turisták tájékoztatására.

 

A bűnügyi, a közrendvédelmi és a közlekedésrendészeti szakterület közös akciókat szervez a jogsértések megelőzése, illetve azok megszakítása érdekében, továbbá közös, összehangolt  ellenőrzéseket hajt végre a társhatóságok és a polgárőr egyesületek munkatársaival.

 

A szezon frekventált időszakaiban a megemelt létszámú közterületi állomány is a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelését szolgálja, koncentrálva a jelentős tömegeket vonzó rendezvények biztosítására.

 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendőri állománya mindent megtesz annak érdekében, hogy a megyébe látogató turisták ne csak a vasi táj szépségével, hanem az egyes településekhez, rendezvényekhez fűződő pozitív élményekkel is gazdagodjanak!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.