Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Hajdúsámsonban

2017. 03. 22., sze - 14:58
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szakemberek fogtak össze a megelőzés érdekében.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok fő tevékenysége, hogy helyi szinten egységes szakmai és módszertani szemlélet kialakításával, a helyi stratégiák kimunkálásával és megvalósításával lép fel a kábítószer-megelőzés érdekében. A Fórumhoz együttműködő partnerként csatlakozott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Debreceni Rendőrkapitányság is. Dr. Uzonyi Attila r. ezredes kapitányságvezető és Dr. Juhász Zoltán r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető a 2017. március 21-én tartott ülésen részt vett a település drogstratégiájának megvitatásában és ismertették a rendőrség biztonságra nevelő iskolai programjainak bevezetési lehetőségeit is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.