Köszönet a siklósi rendőröknek

2014. 10. 23., cs - 07:19
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Tanulóink körében nagyon pozitív visszhangja volt a rendezvénynek.” – írta levelében a Magyarmecskei Általános Iskola igazgatónője.

A Magyarmecskei Általános Iskola igazgatónője levélben köszönte meg a Siklósi Rendőrkapitányság vezetőjének és beosztottainak, hogy 2014. október 18-án az iskolában már hagyományosan megrendezésre kerülő „Sziréna” elnevezésű életvédelmi és baleset-megelőzési napon a tantestület munkáját segítették. A rendezvény keretén belül a megjelent rendőrök kutyás bemutatóval, a technikai eszközök, valamint a szolgálati gépjármű és a technikusok munkájának bemutatásával színesítették a programot, melyen az iskola tanulóin kívül a helyi óvodások és szüleik is részt vettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.