Közösségi szolgálat a győri prevenciós táborban

2015. 07. 04., szo - 05:44
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénteken zárta be kapuit a Győri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tábora.

A Győri Rendőrkapitányság prevenciós táborában általános iskolásokat oktattak a rendőrök a veszélyforrások felismerésére, az azokra való reagálásra. Felhívták a gyerekek figyelmét az önpusztító szerek használatának negatív következményeire. A Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai gyakorlati példák ismertetésével mutatták meg a fiataloknak, hogyan kerülhetik el, hogy bűncselekmények vagy szabálysértések elkövetőivé, illetve áldozataivá váljanak. A gyermekkorúak ítélőképessége, helyzetfelismerése, a jó és a rossz megkülönböztetése alacsonyabb szintű, mint egy felnőtté, ezért fokozott veszélynek vannak kitéve. Emiatt is kiemelt része volt a prevenciós tábornak az önismereti képzés, amit a társszervek meghívott vendégelőadói oktattak a táborozóknak.  A közel egy hetes programban a győri rendőrök munkáját négy középiskolás diák is segítette közösségi szolgálat keretében. A Győri Városi Rendőrkapitányság több oktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás alapján vállalta, hogy idén a diákok számára bűnmegelőzési táborában is lehetőséget biztosít a közösségi szolgálat teljesítésére. A négy fiatalkorú segítő jelenléte, munkája tovább erősítette a tábor legfontosabb céljának - a jogkövető és egészséges életmódú és pozitív gondolkodású személyiség kialakításának - megvalósítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.