Kurzus a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon

2017. 02. 16., cs - 09:25
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenhetedik éve tart az a szakmai együttműködés, mely alapján 2 kreditpontot érő prevenciós kurzussal támogatja a főkapitányság és a Szegedi Tudományegyetem a jövő generációjának biztonságát.

„Általános bűnmegelőzési ismeretek” tantárgy keretében indított prevenciós képzést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző karán. A tantárgyat 69 hallgató vette fel.

A kurzus alapvető célja, hogy bemutassa a rendőrség, valamint a társszervek bűnmegelőzés terén végzett tevékenységeit. Az egyetem és a rendőrség közötti több esztendős szakmai együttműködés összhangban áll a bűnmegelőzés társadalmasításának eszmeiségével, a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiával.

A Bűnmegelőzési Osztály a kurzus felvételét kifejezetten azoknak a hallgatóknak ajánlja, akik a jövőben szeretnének pedagógusként dolgozni, hiszen munkájuk során, nap, mint nap találkozni fognak azokkal a problémákkal, melyek az egyes előadások anyagát is képezik. Olyan főiskolai hallgatók jelentkezésére számítunk, akik hivatásbeli elkötelezettségük alapján a bűnmegelőzést szívügyüknek tekintik, és szeretnék elsajátítani az ezzel kapcsolatos alapvető ismeretanyagot.

A február 15-én indult huszonnégy órából álló előadássorozat gyakorlati szempontból dolgozza fel a legfontosabb megelőzéssel kapcsolatos témákat. Így lesz óra vagyonvédelem, környezetvédelem, internet veszélyei, iskolai agresszió, víz és közlekedésbiztonság, családon belüli erőszak, fiatalkori bűnözés, külföldi munkavállalás témakörökben is.ni Ez az oktatási modell olyan formára épül, amelyben a résztvevők aktív részesei az óráknak, az elsajátítás, a megismerés a közvetlen tapasztalás útján törték.

A főkapitányság számára kiemelkedően fontos, hogy olyan pedagógusok, olyan szakemberek kerüljenek ki az egyetemről, akik a prevenció iránt érzékenyebbek, s ezeknek az oktatásoknak is köszönhetően szakmai ismeretekkel felvértezettek, s akik majd tevékenyen részt vesznek a jövő generációjának egészséges életmódra, biztonságra nevelésében.

A kurzus alapeleme a mára már nyolc modulból álló „Lépésről lépésre a biztonságért” komplex Csongrád megyei bűnmegelőzési programnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.