Meglátogatták a kiskunmajsai intézmény lakóit

2017. 04. 15., szo - 09:58
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A látogatás célja az volt, hogy a rendőrök a polgárőrökkel közösen eljussanak mindenkihez, aki életkorából, fogyatékosságából vagy egyéb hátrányos helyzetéből fakadóan fokozottan támogatásra szorul.

A Kiskunmajsa Rendőrőrs Rendészeti Alosztályának vezetője, Birtalan Róbert r. százados a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadójával, Farkasné Wodring Zsuzsanna c.r. őrnagy asszonnyal és Bera Tamás helyi polgárőrrel közösen meglátogatták egy kiskunmajsai intézmény hátrányos helyzetű lakóit 2017. április 13-án délelőtt. A látogatás célja az volt, hogy preventív előadásokon keresztül eljussanak mindenkihez, aki életkorából, fogyatékosságából vagy egyéb hátrányos helyzetéből fakadóan fokozottan támogatásra szorul.

Az egyenruhások az intézmény lakóinak speciális ismereteket adtak át annak érdekében, hogy ne váljanak áldozattá, illetve megelőzhessék a baleseteket. Az előadások során olyan témákat beszéltek át a résztvevőkkel, amelyekkel a mindennapjaik során találkozhatnak.

Az intézmény lakói rövid idő alatt megnyíltak látogatóiknak és a személyes problémáik megoldásában is tanácsot kértek. A jelen lévő 23 fő különböző világítóberendezéseket is kapott a rendőröktől. A jó hangulatú program végén az érdeklődők beülhettek a szolgálati autóba is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.