Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program értékelése Győrben

2016. 11. 09., sze - 07:48
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőrszövetség képviselői értékelték a megyében zajló Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program eddigi eredményeit.

A Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program - az országos programindítót követően - Győr-Moson-Sopron megye vonatkozásában mindkét megyei jogú városban, Győrben és Sopronban is elindult. Az érintett rendőrkapitányságok és polgárőr szervezetek vezetői 2016. november 8-án 10 órakor közös találkozó keretében egyeztették a programterv eddig megvalósult eredményeit, illetve megegyeztek a jövőbeli prevenciós feladatokról.

 

Az értekezletet Németh Lajos r. ezredes rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes nyitotta meg. A tanácskozáson részt vett Borsi Róbert Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, Váczi Attila r. alezredes a Győri Rendőrkapitányság vezetője, Péter Csaba r. alezredes a Soproni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály osztályvezető-helyettese, míg a megyei polgárőrszövetség részéről Csaplár Zoltán elnök úr, valamint Győr város tekintetében Szvitek Norbert az Arrabona Polgárőr Egyesület elnöke, Sopron képviseletében pedig Víg József a Soproni Polgárőr Egyesület elnöke.

A megjelentek értékelték az eddig elvégzett tevékenységet és egyetértettek abban, hogy a polgárőrség és a rendőrség szoros együttműködése elengedhetetlen a lakosság szubjektív biztonságérzetének fokozásában. A polgárőrök prevenciós munkája - kiemelten a fiatalok tekintetében folytatott tevékenységük - nagymértékben hozzájárult a bűncselekmények számának csökkenésében. A Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program részeként az elkövetkező évben is sok feladat mutatkozik, amelyek sikeres megoldását még szorosabb együttműködéssel, rendőr-polgárőr közös szolgálatok erősítésével és a polgárőrök egy-egy konkrét feladat előtti hatékony felkészítésével lehet elősegíteni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.