Prevenciós programsorozat szépkorúaknak - videóval

2016. 10. 20., cs - 07:39
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya prevenciós programsorozatot folytat az idősek áldozattá válásának megelőzése érdekében.

A megyei rendőr-főkapitányság és a rendőrkapitányságok bűnmegelőzési előadói kiemelt figyelmet fordítanak az időskorúak áldozattá válásának megelőzésére. E munkájuk részeként 2016. október 19-én 9 óra 30 perckor az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény egyik nyugdíjas klubjában tartottak előadást a megjelent nyugdíjas korosztály részére. A bűnmegelőzési előadók minden olyan bűncselekményre felhívták a szépkorúak figyelmét, amellyel napjainkban az úgynevezett trükkös csalók igyekeznek becsapni ezt a korosztályt. Kiemelték többek között az elmúlt hónap trükkös telefonos csalásait is, ahol különböző összegű nyereményekre hivatkozva próbálták megtéveszteni a telefonon felhívott személyeket. A jóhiszemű és gyanútlan sértettek reménykedve az ígért többszázezres nagyságú nyereményben egy ATM automatából elvégzik a hívó által kért tranzakciót.

 

A rendőrség ezúton is kéri, hogy aki ilyen csalók telefonhívásait kapja az alábbiakat tegye meg:

  • Soha ne hajtsák végre a telefonáló utasításait!
  • Amennyiben megjelenik a hívó fél telefonszáma, úgy azt jegyezzék fel, ezzel is segítve a rendőrség munkáját!
  • A hívást követően értesítsék a rendőrséget a csalók próbálkozásáról a már ismert 107-es, vagy 112-es segélyhívó telefonszámokon!
  • Soha ne adják meg senkinek személyes adataikat, illetve bankszámlájuk adatait!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.